SPORTADATELEMZÉS

A kosárlabdában a győzelemhez nemcsak megfelelő összetételű játékosállomány és széles taktikai repertoár kell, hanem annak pontos ismerete is, hogy a pálya mely pontjáról milyen eséllyel lehet pontokká konvertálni a dobásokat.

KosaralloÖnerőből szerveződött kosárlabdacsapatunknál azzal az elvvel, hogy „csak azt a dobást vállaljuk el, ami be is megy”, már a Budapest Bajnokság D csoportjában is tisztában voltunk, pedig azoknak a meccseknek pusztán az volt a tétjük, hogy a siker után jobban ízlett-e a vasárnapi húsleves, vagy sem. Mivel az amatőr bajnokságokban – beleértve a magyar hetedosztálynak számító ligánkat is – nem hemzsegnek a részletes statisztikák, a magamfajta sportinformatikusnak nem maradt más választása, mint a profi ligák adatait felkutatni, és azokon keresztül megtudni, miként döntenek azok, akik az életüket tették fel erre a játékra.

Az alapötlet

Szerencsére a világ legjobb bajnokságaiban hamar rájöttek, mekkora érték az adat, ráadásul a növekvő érdeklődés miatt a nagyközönséget is gazdagon ellátják alapstatisztikákkal. Az NBA egész analízisközpontot nyitott saját weboldalán, ami némi informatikai ismerettel percek alatt saját adatbázissá konvertálható. Ennyi adat pedig az esetünkben dobástérképekért kiált.

Néhány programozással töltött nappal és párszáz összegyűrt papírral később elkészült az alábbi ábra, amelyen 2011-től három szezon minden csapatának minden dobása összesítve látható:

Kosar1

A könnyebb értelmezhetőség kedvéért a pályát apró, méhsejt alakú zónákra bontottuk, amelyeknek színei az adott területről szerzett átlagos pontmennyiségre referálnak a grafika bal felső sarkán látható módon. Minél pirosabb egy adott hatszög, annál kevesebb pontot ér onnan átlagos esetben egy dobás, miközben a hatszögek mérete az adott területről eldobott labdák számával arányos.

Buta kettes, okos hármas

Ahogy arra számítani lehetett, a dobástávot növelve a kétpontosok értéke drasztikusan csökken, egy bizonyos távolság után már szinte nem éri meg a kísérlet sem, inkább érdemes egy lépéssel távolabbról, rosszabb százalék mellett is a hármast választani. A liga legjobb csapatainál – köztük a legkomolyabb statisztikusstábot alkalmazó Houston Rocketsnél is – láthatóan elvégezték ugyanezt az elemzést, így mérkőzésenként legfeljebb egyszer próbálkoznak a triplavonalon belül lévő 50 centiméteres sávból. Az NBA leggyengébb csapatihoz viszont úgy tűnik nem jutott el ez az ötlet, kétszer-háromszor is elvállalják a legkisebb sikerrel kecsegtető „buta kettest”. Az alsóház egyetlen – pozitív – kakukktojása a Philadelphia, de meglepődésünk nem tart sokáig, ha megtudjuk, hogy a csapat aktuális general managere éppen az a Sam Hinkie, aki a Rocketsnél vezette az analitikai csapatot, mielőtt megkapta a Philly karmesteri pálcáját.

Külön kategória az a kétpontos dobás, amikor a játékos a hárompontos vonalra lép. Ebben az esetben nem pusztán a gyűrű távolsága nehezíti a dobást, de az apró belépést észlelve a kosarasra extra pszichés nyomás is nehezedik az elszalasztott hárompontos lehetőség miatt is.

Azzal se robbantunk ki kosárlabda forradalmat, ha kijelentjük: ha nem dobhatunk ziccert, akkor a második legjobb választás a hárompontos, pláne ha olyan játékosok vannak a csapatunkban, mint Ray Allen, vagy Jose Calderon. Mivel az NBA-ben a pálya sarkainál a hárompontos vonal kiegyenesedik, így innen lehet a legkisebb távolságról triplát dobni. Ezt a tényt a csapatok maximálisan megpróbálják kihasználni. A 2013-2014-es szezonban a Miami volt a legaktívabban tüzelő egyesület a sarokból, dobásaik 11 százalékát innen eresztették el Boshék, tudva, hogy bőven 40 százalék felett konvertálják ezeket a lehetőségeket.

A demilitarizált zónák

Egy szezonnyi dobástérképre váltva jól látszik, hogy a hosszú kettes mellett a büntetővonallal zárt festett terület felső két sarka és környéke a legkevésbé népszerű dobáshely – ábránkon lilával jelölve az említett pillangóformájú terület. Aki csak egyszer is próbált már a festék melletti szálkákon egy-egy dobással körbehaladni, az pontosan tudja, hogy az első két – ziccerhez hasonló – dobás után jönnek a nehezebb kísérletek. Ezekből a „demilitarizált” zónákból ezért dobnak rá kevesebbet a profik.

Kosar2

Az utolsó érdekesség, hogy a pálya bal oldaláról többször próbálkoznak a csapatok, pedig a dobószázalék jobbról sem rosszabb, mint balról.

A konklúzió

A számok tengerén túljutva a legfontosabb következtetés, hogy minden csapatnak megéri a saját dobástérképét elemeznie, mert játékosaink tehetségét ugyan nem befolyásolhatjuk jelentősen, de hogy miként sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, azt annál inkább.

A szerzőről

A cikk szerzője Túróczy Gábor, a sportinformatikával foglalkozó Webpont Kft. ügyvezető igazgatója. A cég 15 éve a legnagyobb európai kosárlabda ligák és csapatok számára készít elemző szoftvereket, kimutatásokat. Adatbázisuk jelentőségét felismerve a FIBA és több NBA csapat is az általuk gyűjtött információkat használja.