Szerző

Mit kezdjünk 50 milliárd potenciális ügyféllel?

A hálózatos eszközök tömegére épülő technológiák közül azok lesznek sikeresek, amelyek összekapcsolják a fizikai és a virtuális világokat, lehetőségeket.

Startup belépő a big data világba

Magyarországon is elindítja startup programját az SAP. A május 26-i rendezvény kapcsán a program globális vezetőjét, Manju Bansalt kérdeztük.

A digitalizált érzelmek és a Mercedes

Ola Källenius, a Daimler AG igazgatóságának marketingért és értékesítésért felelős tagja a McKinsey Quarterly számára adott interjút arról, hogy mi mozgatja a Mercedes-Benz marketingjét, és ebben mekkora szerepe van a technológiával és a luxussal kapcsolatos megfontolásoknak. A marketing némileg megváltozott ugyan első aranykora óta,

Ha megszólalsz, már tudják is, hogy ki vagy

Az ügyfélszolgálatokat az ügyfelek általában nem szeretik. Micsoda ellentmondás. Hiszen éppen az volna a lényegük, hogy segítsenek, és ne csak megoldják a hozzájuk fordulók problémáit, hanem ezt úgy tegyék, hogy erősítsék a fogyasztói elégedettséget és hűséget. A gondokat az azonosítás kellemetlen és hosszas procedúrája

A tudatos, a jó szándékú, a felelőtlen és a cinikus

A munkavállalók többsége nem érzi a felelősséget cége IT-biztonságáért, a nagyvállalatok negyedénél pedig még biztonsági szabályzat sincs.

Mennyire digitális a te országod?

Az Európai Unió polgárai és vállalkozásai még messze járnak a digitális eszközhasználatban és szolgáltatások igénybevételében a lehetőségeik határaitól. Ezt mutatja legalább is az Európai Unió digitális gazdaság és társadalom indexe. A vásárlástól kezdve a tanuláson és számlabefizetésen át a hivatali ügyintézésig a világháló a

Bázel III: a pénzhegyek és a válságálló informatika

A pénzügyi világválságban kiderült, hogy a bankszektorban használt informatikai rendszerek nem alkalmasak a kockázatok előrejelzésére, kiszűrésére, értékelésére. Sok ezer milliárd dollár biztonsága a tét. Pintér Éva, Corvinus egyetem A 2007-ben kirobbant globális pénzügyi válság rámutatott a bankok kockázat- és válságkezelési gyakorlatának problémáira, hiányosságaira. A

Reszegi László – Juhász Péter: A vállalati teljesítmény nyomában

A gazdasági elemzők – sokszor joggal – a makrogazdasági mutatók bűvöletében élnek. A makroeredmények mögött azonban egy sokszínű, változatos piacokon és adottságokkal boldogulni igyekvő vállalati kör áll. Ahhoz, hogy testreszabott gazdaságpolitikát vagy vállalati stratégiát alkothassunk, meg kell ismerni e sokszínűséget. Reszegi László és Juhász

Üzlet a hiperskálán – nagy adat, nagy pénz

A hiperskálás vállalkozások hatalmas mennyiségű adat feldolgozására alapoznak üzleti modelleket, s ezekkel teremtenek maguknak nyerő pozíciót váratlan helyeken is.

Tesco: a becsábítás művészete

Az áruházlánc vásárlói élményért felelős menedzsere, Szőcs András szerint az üzleti intelligencia rendszerekkel tömegeket képesek megcélozni. Drága, de megéri.