Az érintőképernyős eszközök egyik legnagyobb hátránya, hogy a hosszabb gépelés igen kényelmetlenné válhat rajtuk. Ilyenkor az egyetlen megoldás az lehet, ha egy vezeték nélkül csatlakoztatható klaviatúriát vetünk be.

Igen ám, de ki akar a telefonja vagy táblagépe mellé egy billentyűzetet is magával cipelni, ha már eleve azért vett hordozható eszközt, hogy bárhol, bármikor használhassa? Erre a problémára kínál megoldást az LG Rolly nevű fejlesztése amelyet a világ első összehajtható szilárd billentyűzeteként népszerűsítenek. A kis eszköz összecsukva nem sokkal nagyobb, mint egy vékonyka elemlámpa, amelyből egy négy sorba rendezett QWERTY-billentyűzetet lehet kihajtogatni.

A billentyűk olyan érzetet adnak, mintha egy laptopon gépelnénk, miközben a jelek Bluetooth 3.0 kapcsolaton keresztül jutnak el a telefonunkra vagy táblagépünkre. A Rolly dokkolójába ráadásul az eszközünket is beleállíthatjuk, ezzel még jobban megkönnyítve az adatbevitelt.

Az eszköz beállítható úgy is, hogy automatikusan kapcsolódjon a mobileszközhöz. Az energiaellátásáról egyetlen AAA elem gondoskodik, amely normál használat mellett akár három hónapig is képes üzemben tartani a billentyűzetet. Az összehajtogatható iOS, Android és Windows eszközökkel is kompatibilis klaviatúra ára egyelőre picit borsos, jelenleg valamivel több mint 34 ezer forintba kerül, azonban nem túl régen, csak szeptemberben dobták piacra, így ha az újdonsága lecseng, várhatóan kevesebbért is hozzá lehet majd jutni a nem túl távoli közeli jövőben.