VOX NATIVA

Munkakörnyezet-fejlesztés: hatékonyságnövelés és HR-mágnes nem csak multiknak

A munkakörnyezet fejlesztése egyike azoknak az új megoldásoknak, amelyeket a cégek a versenyképességük és fenntartható fejlődésük érdekében egyre inkább használnak.

Dr. LinkedIn: az élethosszig tartó tanulás és a szakmai, üzleti közösségi média

A cégeknek meg kell ismerniük a LinkedIn felületet, és nem csak toborzásra használni, hanem a ma oly fontossá vált tartalommarketingre is.

Elektronikus fizetés: Barion, a pénz harmadik arca

Magyarországon eddig a Barion kapott engedélyt az MNB-től e-pénz kibocsátására, és ennek birtokában szolgáltathat az egész unióban, éppen olyan szabályok mentén, mint a PayPal.

Top 10-ben a kiberkockázat: nyomulnak a bűnözők, a hackerek, a kétbalkezesek

Az Aon, a világ vezető kockázatkezelési vállalata a napokban ismertette legfrissebb nemzetközi felmérésének eredményeit. A kiberkockázat először került be a top 10 fenyegetés közé.

Szimuláció és tanulás: a high-tech és a befogadóképesség

A digitalizáció jelentős mértékben megváltoztatta a tanulás módját, és hatással van arra is, amit tanulunk. Közben a képzések hatékonyságának mérhetősége is egyre fontosabb szempont lesz.

Machine learning: kulcs az emberfeletti mesterséges intelligenciához?

Afelől ma már semmi kétség, hogy fajunk – talán már a nem túl távoli jövőben – képes lesz olyan szerkezet előállítására, amelynek információfeldolgozási képessége meghaladja az emberi agyét.

Tölts egyet! – elektromos autózás

Az elektromos autózáshoz szükséges beruházások már megkezdődtek világszerte. Az ABB szerint az e-autók számára Magyarországon is van pálya.

Startup belépő a big data világba

Magyarországon is elindítja startup programját az SAP. A május 26-i rendezvény kapcsán a program globális vezetőjét, Manju Bansalt kérdeztük.

A digitalizált érzelmek és a Mercedes

Ola Källenius, a Daimler AG igazgatóságának marketingért és értékesítésért felelős tagja a McKinsey Quarterly számára adott interjút arról, hogy mi mozgatja a Mercedes-Benz marketingjét, és ebben mekkora szerepe van a technológiával és a luxussal kapcsolatos megfontolásoknak. A marketing némileg megváltozott ugyan első aranykora óta,

Ha megszólalsz, már tudják is, hogy ki vagy

Az ügyfélszolgálatokat az ügyfelek általában nem szeretik. Micsoda ellentmondás. Hiszen éppen az volna a lényegük, hogy segítsenek, és ne csak megoldják a hozzájuk fordulók problémáit, hanem ezt úgy tegyék, hogy erősítsék a fogyasztói elégedettséget és hűséget. A gondokat az azonosítás kellemetlen és hosszas procedúrája