Joseph Jimenez, a világ legnagyobb gyógyszeripari cége, a Novartis vezérigazgatója nemrégiben a Nikkeinek adott interjúban fejtette ki, hogy a dolgok internete hogyan befolyásolja már a közeljövőben is a gyógyítást, s ezt a tendenciát milyen üzleti megfontolások vezérlik.

Joseph Jemenez, a Novartis vezérigazgatója  Forrás: Novartis

Joseph Jemenez, a Novartis vezérigazgatója
Forrás: Novartis

Az Internet of Things nagy hatással lesz a gyógyszeriparra és az egészségiparra egyaránt – vélekedett Jimenez. Ennek az az oka, hogy az orvostudományban is megkezdődött a digitalizálás, méghozzá nagyon erősen. Eljön az idő, amikor a technológia és a biológia együtt képes lesz megoldani az egészségügy néhány legnagyobb igényét. Ez volt a kiinduló pontja a Novartis és a Google együttműködésének is. A Google ugyanis sokat tud az akkumulátorok miniatürizálásáról, a szenzorokról és a mikroprocesszorokról. A svájci gyógyszeripari óriás viszont a biológiában jártás. Például igen sokat ismerete van a szemről és a szemészetről, ami nagyon izgatja a Google-t. S a két cég együtt, a technológia és a biológia egyesítésével egészen új fejlesztéseket célozhat meg.

„Például létrehozhatnak egy olyan kontaktlencsét, amely képes mérni a glükóz szintjét a szervezetben. Ha ez megvan, akkor a lencse rácsatlakozhat egy okostelefonra, amely kiírhatja a pillanatnyi vércukorszintet. Ez nagyon fontos a cukorbetegeknek, és a kezdete lehet a mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztésének, amely tökéletesen elláthatná a feladatát a beteg szervezetében. Tehát nagyon izgatottak vagyunk, s azt hiszem, hogy a dolgok internete nagy hatással lesz az iparágra” – vélekedett Jimenez.

A gyógyszeripar olyan terület, ahol sok a közös munka az egymással versengő cégek között. A dolgok jelenlegi fejlődése alapján a technológiai cégek is könnyen versenytárssá fejlődhetnek. Akár a Google, akár mások is ráléphetnek erre az útra. A Novartis nemrégiben a kaliforniai székhelyű, telekommunikációs berendezéseket és félvezetőket gyártó Qualcommal egy befektetési társaságot alapított 100 millió dolláros alaptőkével, hogy korai fázisban lévő digitális gyógyítási technológiákkal foglalkozó startup vállalkozásokba szálljanak be. Ez a közös fellépés mindkét vállalatnak hasznot hozhat, s jó példa arra, hogy a technológiai és gyógyszeripari cégek hogyan működhetnek együtt – mutatott rá a Novartis főnöke.

A digitalizált medicina sokféleképpen hasznára válhat a betegeknek. A szívbetegségek vagy a krónikus szívelégtelenség egyik legkellemetlenebb velejárója, hogy az ellenőrző vizsgálatok miatt állandóan utazgatni kell a kórházba. Megbízható távvezérelésű ellenőrző berendezések használata mellett a betegek otthon maradhatnának, de az orvos mégis ellenőrizni tudná a vérnyomásértékeket, és a többi életjelet. Ha pedig valamilyen változást érzékel, ami mélyebb vizsgálatokat kíván, akkor ismert adatokkal a kezében dönthet róla, hogy behívja-e a beteget egy biztonsági kontrollra. A digitális gyógyítás végső soron számos előnyt tartogat a páciensek számára.

Ezek a fejlesztések társadalmi szinten, de az egyéneknél is jelentős megtakarításokat eredményezhetnek. Csak az Egyesült Államokban és Európában 100 milliárd dollárba kerül az egészségügyi rendszereknek, hogy a szívbetegségeket kezeljék. A költségek jelentős része a kórházakban keletkezik. Ha a paciensek monitorozása megoldható volna távolról is, nem is beszélve bizonyos (például gyógyszeres) kezelések elvégzéséről, akkor ez a hospitalizációs költségek jelentős megtakarításához vezetne. Ráadásul javítana a betegek életminőségén is. Összességében az egészségügyi ellátás teljes költségét is redukálná. A dolgok internete jobb eredményekhez fog hozni az ellátásban alacsonyabb költségekhez is vezet.

A Novartis az éves árbevételének mintegy 20 százalékát fordítja K+F-re. Ez nem változik. Nem egyszerűen a profitabilitásunkon szeretnénk javítani, hanem azt keressük, hogy miként segíthetnénk elő jobban a betegek gyógyulását ugyanakkora költségek vagy profit mellett – szögezte le Joseph Jimenez.