A globális kiberbiztonsági piacot a szakértők mintegy 71 milliárd dollárosra becsülték 2014-ben, a fejlődés azonban szélsebes: egy 2019-es prognózis már több mint 155 milliárd dollárról szól.

A Gartner piacelemző cég a 71,1 milliárdos teljes piacon belül az adatvesztés elleni szegmens növekedését találta a leggyorsabbnak. A 18,9 százalékos éves bővülés hatalmas, figyelembe véve, hogy az összes információbiztonsági kiadás várhatóan 8,2 százalékkal fog növekedni az idén, elérve a 76,9 milliárd dollárt – írja a Cybersecurity Ventures jelentése.

A kiberbiztonsági piac mérete a Markets and Markets becslése szerint 155,74 milliárd dollárra bővül 2019-re, és az éves összetett növekedési ütem 10,3 százalékos lesz 2014 és 2019 között. A növekedéshez az űrrepülés, a védelmi és hírszerzési vertikum járul hozzá továbbra is a legnagyobb mértékben, a legnagyobb piac pedig várhatóan Észak-Amerika lesz.

A The Wall Street Journal szerint a következő generációs kiberbiztonsági kiadások ebben az évben 20 százalékkal emelkednek, mivel a vállalatok túllépnek a hagyományos tűzfal és végponti szállítók kínálatán a felhő és a big data megoldások felé. A vállalkozásoknak és a kormányzati szerveknek mintegy 10 százaléka már áttért a következő generációs biztonsági szoftverre. A tűzfalak az alkalmazások szintjén észlelik és blokkolják fenyegetéseket, vagy big data elemzések szolgáltatnak plusz biztonságot az FBR Capital Markets szerint. Ezeknek a szoftvereszközöknek a piaca 15-20 milliárd dolláros lehet a következő három évben.

A hackerek és egyes államok szervezetei egyre célzottabban támadnak weboldalakat, hogy illegális hozzáférést szerezzenek vállalati hálózatok és igen értékes digitális eszközök felett – állítják a Frost & Sullivan hálózatbiztonsági cég szakértői. Mivel a webes alkalmazások számos egyedi biztonsági kihívást jelentenek a szervezetek számára, a nagy horderejű adatsértések elkerülése érdekében felszökött a kereslet a WAF (Web Application Firewall – web alkalmazás tűzfal) rendszerek iránt. Ezek globális forgalma a világpiacon várhatóan eléri a 777,3 millió dollárt 2018-ban.

A számítógépes bűnözés méretéről többféle becslés is forgalomban van, de abban nagyjából megegyeznek, hogy globálisan több százmilliárd dollárt forgalmaz évente a feketegazdaság ezen ága. A világ vállalatai minden iparágat beleértve arról számoltak be, hogy összesen 42,8 millió támadást észleltek 2014-ben. A PricewaterhouseCoopers jelentése (Global State of Information Security Survey 2015) szerint az egy évvel korábbihoz képest 48 százalékos volt a bővülés. A Center for Strategic and International Studies (Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja) 2014-es riportja pedig úgy értékeli, hogy a bűnözéshez kapcsolódó számítógépek és hálózatok költsége a világgazdaságnak több mint 445 milliárd dollárjába kerül évente.

Erősödő mobil hangsúlyok

A mobil és hálózati biztonsági kiadásokat éves szinten 11 milliárd dollárosra becsülik, de a piac gyorsan növekszik. Tavaly közel 2,2 milliárd okostelefont és táblagépet adtak el a végfelhasználóknak, a Gartner pedig azt jósolja, hogy 2017-re a mobilbiztonság megsértése közel 75 százalékban a mobilalkalmazások félrekonfigurálásból fog eredni.
Már 2015-ben a mobilalkalmazások lesznek a hackerek elsődleges célpontjai, különösen azok az appok, amelyeket a fejlesztők nem tartottak karban, de elérhetők maradtak az alkalmazásboltokban.

Az Ernst & Young 2014-es kutatási jelentése (Global Information Security Survey) szerint a biztonsági részlegek a kiadásaikat legnagyobb mértékben a mobiltechnológia (46 százalék) területén fogják emelni, ezt követi a felhő és a virtualizáció (43 százalék), az adatszivárgás (41 százalék), majd az identitás és hozzáférés-kezelés (39 százalék).
Habár a fejlődés látható, az Infonetics Research becslése szerint a mobileszközök biztonsági piacán még csak 3,4 milliárd dollár fordul meg majd 2018-ban. Az SNS Research becslése szerint azonban a mobileszközök és a hálózat biztonsága érdekében tett befektetések közel 11 milliárd dollárt tettek ki csak 2014-ben, és a piac további évi 20 százalékos növekedése várható a következő hat évben.

Azt is megállapították, hogy az antimalware és antivírus szoftverek használata rohamosan terjed, és követelménnyé válik a legtöbb okostelefonon és a tableten. Ezeken túl a mobileszközökbe be fognak építeni fejlett biometrikus azonosítókat (például ujjlenyomat-érzékelőt) is a mobilfizetések népszerűségének terjedésével.

Menedzselt szolgáltatások és big data

Mivel a vállalatok egyre jelentősebb része szeretné kiszervezni a kiberbiztonságot, a menedzselt biztonsági szolgáltatások (Managed Security Services Provider – MSSP) piaca folyamatosan növekszik. Az Infonetics Research szerint e piac mérete meg fogja haladni a 9 milliárd dollárt 2017-ig. Az ABI Research értékelése alapján a globális menedzselt biztonsági szolgáltatások piaca idén mintegy 15,4 milliárd dolláros lesz, de 2020-ra már eléri a 32,9 milliárd dollárt.

Biztonsagi kiadások fajtai

A Frost & Sullivan kutatói azt jósolják, hogy az EMEA MSSP piac eléri az 5 milliárd dollárt 2018-ig. A fenyegetéseket elemző üzleti intelligencia, a kutatás, a detektálás és a kármentő szolgáltatások igénybevétele valószínűleg kétszer akkora ütemben nő, mint a biztonsági eszközök felügyelete és menedzsmentje. Ez a tendencia fogja valószínűleg megkülönböztetni a piacvezetőket a többiektől.

A következő három évben a szervezeteknek több mint a fele lesz már az ügyfele a biztonsági szolgáltató cégeknek, amelyek adatvédelmi, biztonsági kockázatkezelési és biztonsági infrastruktúra menedzsment szolgáltatásokat nyújtanak – állítja a Gartner. A piacelemző cég szerint már az idén a teljes IT-biztonsági vállalati termékkör mintegy 10 százalékát felhőből lehet elérni, mint felhőalapú szolgáltatást vagy felhőből menedzselt terméket. Az elemzés szerint idén a biztonsági ellenőrzések 30 százaléka lesz a felhőalapú.

Egy másik fontos trendről az IDC piacelemző cég számolt be. Elemzésük szerint a big data világpiac 2015-ben eléri a 125 milliárd dolláros méretet. A big data elemzési eszközök jelentik az első védelmi vonalat, amelyek egyesítik a gépi tanulás, a szövegbányászat és ontológia modellezés módszereit és lehetőségeit, hogy holisztikus és integrált előrejelzéseket adhassanak a biztonsági fenyegetésekről, továbbá felderítő, elrettentő és a megelőzési programokat használhassanak védekezésül – állítja az International Institute of Analytics (IIA).

Az Internet of Thing (IoT – dolgok internete) analitikája igazi forró ponttá válik a piacon, az IDC 30 százalékos éves (CAGR) növekedést jósol a következő öt évre.

Élenjáró és lemaradó veszélyeztetettek

A kibertámadásokra válaszul a nagy bankok és pénzügyi szolgáltató cégek már megnövelték kiberbiztonsági kiadásaikat, és ez a trend a jövőben is folytatódik. Csak az amerikai banki és pénzügyi szolgáltatások számítógépes biztonságára 2015-ben 9,5 milliárd dollárt költenek a Homeland Security Research Corp. (HSRC) szerint, és így ez a legnagyobb nem-kormányzati szegmens a kiberbiztonsági piacon (összehasonlításképp: az amerikai kormány 2016-ban 14 milliárd dollárt tervez közvetlenül a saját hálózatai és a szövetségi hálózatok védelmére költeni a kiberfenyegetések kivédésére). A jelentés szerint 2015 és 2020 között a pénzügyi piacon lesz a leggyorsabb a növekedés, ahol a cégek összesen 77 milliárd dollárt fognak áldozni számítógépes biztonságukra. A PricewaterhouseCoopers szerint a pénzügyi szolgáltató vállalatok kétmilliárd dollárral fogják növelni a kiberbiztonság kiadásokat a következő két évben. A cég által megkérdezett 758 bank, biztosító és egyéb pénzügyi szolgáltató együtt 4,1 milliárd dollárt költött ilyen célra.

Az egészségügy kiberbiztonsága elmarad más ágazatokétól, pedig a betegek adatai egyre kívánatosabb célpontjai a személyes adatok feketekereskedőinek. Az ABI Research szerint a kórházak, klinikák és biztosító társaságok folyamatos támadás alatt állnak, az iparág mégis keveset költ más területekhez képest. A kutatócég becslése szerint az egészségügy virtuális környezetének védelmére szolgáló kiadások csak 2020-ra érik el a 10 milliárd dollár globálisan, és ez az összeg a kritikus infrastruktúra biztonságára fordított kiadásoknak mindössze 10 százaléka körül mozog.

Pedig a személyes egészségügyi adatok könnyen hozzáférhetők az elektronikus egészségügyi nyilvántartásokon keresztül, tízszer könnyebben, mint ahogy a pénzügyi adatokat, például hitelkártyaszámokat lehet elérni. Az orvosi személyazonosság ellopása és az ezzel kapcsolatos csalások is növekszenek, és az egészségügyi szolgáltatók nehezen birkóznak meg az olyan esetekkel, amikor milliók személyes adatai ömlenek ki. Az egészségügyi kiberbiztonsági piaca még kicsi és töredezett piac, de a potenciális lehetőségek bővítése nagy, és tovább növekszik a folyamatos támadások következtében.