SPORTADATELEMZÉS

Az adatelemzés egyre fontosabb szerepet tölt be a versenysportokban, amelyek az adatok hasznosításában az üzleti világ többi része előtt járnak. A sport e tekintetben feltétlenül húzóágazat mind technológiai, mind üzletfejlesztési értelemben. Kardkovács Zsoltot, az U1 Research ügyvezető igazgatóját kértük meg, hogy segítsen bepillantani a sportadatelemzési piac kulisszái mögé.

DIBIZ: Mit tudunk a sportadatok gyűjtésének és feldolgozásának múltjáról, történetéről? Mennyire különböznek ebben például az európai és amerikai hagyományok, eljárások?

KZSportreKardkovács Zsolt: Érdemes egészen az 1930-as évekig visszanyúlnunk. Igaz, ekkor még nem videós elemzések voltak, hiszen nem volt tévéközvetítés, de az adásrögzítésre sem lett volna megoldás. Ám az amerikai profi baseball- és kosárlabdaligákban ekkor már elkezdték nézni az adatokat, hogy ki hogyan teljesített, milyen erővel és hová dobott vagy ütött. Ezeket az adatokat természetesen kézzel vitték föl papírra, majd ebből vont le következtetéseket az edzői stáb. Az első számítógépes megoldások a 70-es évekből származnak, méghozzá a tenisz világából, ahol a kézi annotációt számítógépbe rögzítették, illetve az első mozgásmodellek is ekkor keletkeztek.
Európa, kiváltképpen Anglia jelentősen megelőzte ezen a téren a világot, ahol az 1990-es évek végén indult az első ilyen irányú egyetemi képzés. Nem tagadható azonban, hogy az Egyesült Államokban, illetve Ausztráliában érett meg a rendszer a profi, üzleti célú hasznosításra, amikor már nem egyszerűen csak a játékot kezdték el elemezni, hanem a sérülések okainak feltárása kapcsán az edzéshatékonyság, a közvetítések, a szurkolók kiszolgálása mellett a numerikus játékosértékelés, valamint a teljesítménymérés is előtérbe került. Az Egyesült Államok ebben a sokoldalú gondolkodásban és újrahasznosításban (mondhatjuk élménygyártásban) ma vezetőnek mondható, jobban beágyazott ez a fajta „teljesítménymérő” mentalitás a hétköznapi üzleti kultúrában is, mint például Európában. A világ nagyon gyorsan változik: Anglia, Hollandia, Németország bár nem nagyon marad le, de ma már nagyon fejlettnek mondható a brazil, a szingapúri, vagy éppen a dubai elemzés is. Mindenki egy kicsit máshova helyezi a hangsúlyt: az amerikaiak a megtérülésre, a brazilok az újdonságokat, új, nyerő utakat, alternatívákat keresik, Hollandiában a bevonható fiatalok sikereit akarják maximalizálni, Németországban pedig döntően stratégiát szeretnek építeni, mert a módszerben jobban hisznek, mint az intuícióban. Szingapúr a technológiai újításokra helyezi a hangsúlyt, Dubai meg főleg a pénz erejében hisz. A közös pont, hogy mindenhol meg kell küzdeni a sportágak erős, tisztelendő, de sokszor szemellenzős hagyományőrzésével.

DIBIZ: A digitalizálódó gazdaságban az adatvagyon egyre nagyobb érték. Vajon a sportadatok, a sportadatvagyon mekkora értéket képezhet, s ennek megbecsüléséhez akár a sportvállalatok szintjén, akár a közösségekben vagy társadalmi szinten hogyan juthatunk közelebb?

K. Zs.: A profi versenysport már régóta a teljesítményről, sőt a teljesítménykényszerről szól. Az ide történő befektetések és azok hozamai nagyon jól mérhetőek. Minden tényekre, adatokra alapozott döntés esetében látható, hogy adott beruházási költség mellett milyen potenciális hasznot húzhatunk. Ha megvesszük ezt vagy azt a játékost, sportolót, akkor mennyi gólt, pontokat vagy másodpercet jelent ez számunkra. Egy-egy versenyre való nevezésbe, edzésprogramba, technológiai vagy emberi tőkébe való befektetés mennyi pénzt hoz vissza díjakban, marketing- és kereskedelmi jogokban, dicsőségben, támogatói bevételekben, jegyeladásban stb. Összességében ezért a sportadat ma vagyoni érték, és a gazdálkodásban fontos súlya van, éppen, mint azoknak a személyeknek, akik előállítják, vagy akiről előállítják. (Bár az előbbi nem létezik az utóbbi nélkül.) A vállalatok esetében ehhez képest ma még csak azt szeretnénk elérni, hogy a munkavállaló, beszállító, de akár ügyfél valós értéke, a fizetése vagy a befizetése valamennyire tükrözze azt az értéket, amelyet a cégen belül, vagy a cég számára előállít. A sport e tekintetben ma már egy sokkal sokoldalúbb és előremutatóbb piaci szereplő, mint a többi szolgáltatási szektorban dolgozó vállalatok többsége, hiszen egy-egy döntésük azonnali sikert vagy kudarcot hoz, nincs idő a hibák kijavítására.

DIBIZ: A sportadatok és elemzésük elkülönül a professzionális és konzumer fogyasztása igényei szerint? S ha igen, mi jellemzi e területeket?

K. Zs.: Bár több is van, de két területet feltétlenül érdemes elkülöníteni. A tartalomfogyasztást és az általános frissességre, erőnlétre alapozó irányt. A fitnesz, azaz erőnléti oldalon két fontos paramétert figyelnek leginkább: a túl- és az aluledzettséget próbálják elkerülni, azaz optimális edzettségi állapotot igyekeznek elérni, minimálisra csökkentve ezzel a sérülésveszélyt, de maximalizálva a teljesítményt, a „jól létet”. Ezeket valamiféle „mágikus” indexekkel szokás kiegészíteni. Ilyen például a széles körben ismert BMI index, vagy a pulzusvariancia, amelyek figyelése, követése amúgy önmagában is teljesítményfokozó hatású. Fontos azonban tudni, hogy ezek bár releváns mutatók, nem úgy és nem feltétlenül azt mérik, amit szeretnénk látni. A sportban ennek az erőnléti irányzatnak a cirkusz a csúcsa, ahol naponta kell belőni a tökéletes állapotot, míg például a hazai labdarúgásban ezt elég heti egy alkalommal megtenni, az európai topkluboknál pedig heti kétszer, a bajnoki és a kupameccsek miatt. Ezekből a felmérésekből is kiderül, hogy milyen oka lehet két csapat teljesítménye közötti különbségeknek. Ma ezeken a területeken, a mérések eredményeképpen sokkal többet tudunk az emberek fiziológiájáról, az emberi szervezet működéséről, azaz sok esetben az orvostudomány a sporttudomány mögött kullog. Ma már látható, hogy milyen mozgások milyen szöveteket erősítenek, hogyan lehet hatékony rehabilitációt végrehajtani, milyen pszichés tüneteket lehet egyszerűen kezelni, a stressz hogyan jelentkezik, a táplálkozás hogyan épül be a mindennapokba, milyen terhelés éri napi szinten a szervezetet, vagy az alvás minősége és hossza hogyan hat a teljesítőképességre (nagyon-nagyon).
Tartalomfogyasztási szinten a professzionális és általános fogyasztás sok esetben azonos. Látványos grafikák, médiatartalmak segítségével láthatóvá tenni azt, amit érzünk, de nem feltétlenül érzékelünk. Például a játékos reakcióidejét, egy passz pontosságát, a játékos által befutható területet, taktikai megfelelést és térképeket, vagy akár egy egész kosárlabdaliga hárompontos kísérleteit. Az Egyesült Államokban egy egyszerű keresőszolgáltatás, amely éppen ez utóbbit csinálja rendkívül népszerű a játékosok és a szurkolók között egyaránt. A magyar fociban is hallottuk, hogy a játékosok a visszaúton már szívesen nézik a saját statisztikáikat, számaikat, de éppen ennyire fontos a szurkolók számára kommunikálni a pozitív üzeneteket, hogy a játékos, a kapus, az úszó, a kenus, vagy akár teniszező mennyire játszott jól saját magához képest.

DIBIZ: A sportadatokat milyen szélesen lehet értelmezni? Vajon az autóversenyek telemetriája, vagy a sportesemények közönségét kiszolgáló adatalapú szolgáltatások tartalmai is beletartoznak e körbe? S miféle osztályozás képzelhető el ezeken a területeken?

KZSoldK. Zs.: Osztályozhatjuk őket felhasználási cél szerint is, meg a keletkezésük helye vagy módja szerint is. Vannak olyan adatok, amelyek klubmenedzsereknek, edzőknek, játékosfigyelőknek, technikai szakembereknek, utánpótlással foglalkozóknak, sportorvosoknak, szurkolóknak, tévénézőknek szólnak. Az üzleti modellek elsődlegesen az utóbbiakra fókuszálnak, mert ez a legnagyobb bevételi forrás a sport területén. A járművek telemetriája, a sisakkamerák alkalmazása is ezért fontos, és teljes mértékben ide tartozik. A nézőkkel jobban meg kell értetni az adott sportot, eseményt, így nő a lojalitása, a függősége, mert ezzel maga a néző is beleinvesztál a sportba a saját gondolkodásával. Amit értünk, az szeretjük. Van, aki például ezért szereti, vagy nem szereti a matekot, de erről szól a be- és elfogadás is. Nem véletlen, hogy sok sportág, például a vízilabda is azt tűzte ki a zászlójára, hogy a nézők által jobban érthető legyen a sport, ahogy az sem véletlen, hogy a legtöbb technológiai fejlesztést a szövetségek igénylik, nem az egyes egyesületek.

DIBIZ: A technológia fejlődése milyen változásokat hozott a sportadatpiacra? Illetve a technológia által feltárt lehetőségek miféle hajtóerőt jelentenek ezen a területen?

K. Zs.: A technológia miniatürizálódott és egyre pontosabb lett az évek során. A fejlődés maga közvetlenül több és jobb minőségű adatot hozott magával, vagy a mérés oldaláról, vagy a közvetíthetőség szempontjából. A túl sok adattal (másodpercenként akár 4-5 millió adatról is beszélhetünk), persze jött a probléma is: hogyan kellene ezeket együtt feldolgozni, hol van az információ, a jel, illetve hogyan kell összekötni, integrálni az adatokat egymással. Például az alvásszenzorokat hogyan lehetne kombinálni az edzésfelvételekkel? Pontosan azokat a big data problémákat látjuk e területen is, mint a vállalati szektorban általában, hiába vannak specifikusabb kérdéseink. Érdekes az a jelenség, hogy egy-egy technológia bevezetése egyszerre okoz frusztrációt az adathoz nem szokott szakemberek számára, és hoz óriási potenciált, ezzel együtt pedig olykor irreális várakozást a szakmai stáb részéről.

DIBIZ: A sportadatok gyűjtése és feldolgozása mennyiben képes piacot teremteni, üzleti alapon működő tevékenységként funkcionálni?

K. Zs.: A piac megvan, és óriási. Nekünk csupán kiszolgálni kell tudni. Csak az NBA elemzése a SportVu számára évente 25 millió dollár bevételt jelent csapatonként. A ProZone és az InStat bevételei Európában sem nagyságrenddel kisebbek egy-egy csapatra vetítve, és akkor csak a labdarúgást érintettük. De itt van a HawkEye, az IBM, az SAP, a Nike, és még sokan mások.

DIBIZ: Az adatokra alapozva hogyan lehet tovább fejleszteni a sportüzletet, beleértve az egészséges életmódot támogató kormányzati projekteket vagy például a viselhető adatszolgáltató eszközök révén a technológiai piacot?

K. Zs.: A versenyzők éppolyan gladiátorok és mintaképek, mint a görögök vagy a rómaiak idejében. Így nézve nem sokat fejlődött a világ. A sportban alkalmazott tudatosság, mentalitás, a gondolkodás, a nyerni akarás, a győztesek közé állás ma is az egyik legelfogadottabb viselkedési forma. A sport kellett ahhoz, hogy a viselhető szenzorok, az okosórák elfogadottak legyenek, előtte csak nagyon elenyésző kisebbség vett magához és magára szenzorokat. A tudatosság, a tudatos én- és egészségfejlesztés visz el a kisebb költségterhelésű egészségügyhöz, de a magasabb minőségű, és sikeresebb, hosszabb élethez is.
Dárdai Pálról megjelent egy cikkben, hogy kamerát alkalmazott edzésen, és erre sokan megkerestek minket, hogy tudnánk-e mi ilyet csinálni például az ifiknél. Hiszem, hogy a számokra, elemzésekre alapozott sportági sikerek hozzák el a vállalati gondolkodás megváltozását Magyarországon is. A tenisz esetében például már látjuk azokat a törekvéseket, amelyek arról szólnak, hogy egy-egy forint befektetés hogyan térül meg a szövetség számára, hogyan tud hosszútávon építkezni a fiatalokból. Jelenleg ők is az adatgyűjtésre fókuszálnak.
Az újabb és egyre összetettebb sportági igények pedig újabb technológiai fejlesztéseket kívánnak: ma már szükség van a kívülről megfigyelhető viselkedéselemzés, mozgáselemzés, kognitív képességek mérése, gyengeségfeltárás, játékerő- és győzelemhez szükséges teljesítménybecslés számításokra is. Persze, sokszor már az is jó lenne, ha nem kellene 5-6 fős analitikai csapattal elemezni a mérkőzéseket, ahogyan patinás európai csapatoknál jellemző, hanem a meglévő rendszerek működnének minél inkább automatizáltan. Ma még azt is kevesen látják és értik, hogy a stadionfejlesztések, az edzőközpontokba való beruházások ebben is jelentős előrelépést, változást jelentenek, nem csak a magyar sport és a sporttudomány számára, hanem szinte a teljes IT-ipar, az egészségügy, és közvetve a társadalom számára is. A Lézerkutató Központ Magyarországra hozatala is legalább ennyire fontos eredmény, de annak sokkal inkább elfogadják az emberek a létjogosultságát, mint az új stadionokét.

DIBIZ: A sportadatelemzés révén megszülető fejlesztések tovább terjedhetnek-e az élet, az üzlet, a társadalmi tevékenységek más területeire, s melyek ezek a területek?

K. Zs.: Mindenképpen! A sport és az egészségügy kapcsolatát már említettem, de például a mi megoldásaink, sportadatelemzésünk mögött egy automatizált, vagy legalábbis félig automatikus videoelemzés bújik meg. A videofolyamok az legkevésbé használt és feldolgozott információforrások között vannak, amelyet döntően a nagyon-nagyon jól működő emberi látásra hegyezünk ki. Azokat az eredményeket, amelyeket például a labdarúgás vagy vízilabda felvételek feldolgozásánál elértünk, adaptívan tudjuk használni akár állatok mozgás- és viselkedéselemzésénél, fesztiválok és nagy tömegű rendezvények esetében a biztonsági kockázatok feltárásában, a termőföldek elemzésében, de akár daganatos elváltozások keresésénél is. Van például egy vakvezető rendszerünk is, amely döntően a labdarúgásban szerzett tapasztalatainkat kamatoztatja: a kamerák érzékelik a szembe jövő akadályokat és a video elemző szoftver segítségével hangjelzéseket továbbítanak a szerkezet viselőjének, ezzel segítve, hogy az adott személy kikerülje az akadályokat, akár nagyon nagy tömegben is, a forgalmi csúcsidőszakban.
Az 1930-as évek óta létező játékosértékelési rendszerek a gyakorlatban most kezdenek belépni a játékiparon keresztül a vállalatok működésébe: a lojalitást, a szakértelmet objektíven lehet majd mérni velük. A vállalatok ma jellemzően a 80-90-es évek labdarúgásában gyakran alkalmazott „univerzális játékosnak” megfelelő munkavállalókat keresik, a csapat a folyamathoz igazodik. Ma a kreatív, kitartó, pontos és kevéssé ingadozó teljesítményű labdarúgóké a főszerep, és már látszik, hogy hamarosan ez lesz a vállalatok kedvelt munkaereje is. A jövő a sportban a sportolóknak a fókuszba, a középpontba helyezéséről, emberszerűvé tételéről szól, amely ma még csak a nagyon ritka, igazán innovatív vállalatok sajátja. Az adatok minél sokrétűbb felhasználása pedig ma még csak a sportban van jelen, de várhatóan a lassabban, óvatosabban reagáló üzleti szektor is apránként átveszi az „egy sportoló, több adat, sokirányú szolgáltatás” gondolkodását. A sport általában, ahogy a Formula-1-ről sokszor hallani, egy katalizátor, amelyen keresztül nagyon sok helyesnek gondolt modell kipróbálhatunk.

DIBIZ: Vannak-e magyar specialitásai ennek a piacnak és ezeknek a fejlesztéseknek? Kik a magyar főszereplők?

K. Zs.: A magyar piac nagyon sajátos. A kreatív, minden nehézség ellenére is kiemelkedni tudó sportolókról szól. Itt az él meg, aki kreativitással és jó felismeréssel tud válaszolni a kisebb vagyoni háttér okozta problémákra. Szerintem nem véletlen, hogy jellemzően a kis anyagi elismertségű sportágakban vagyunk kiemelkedőek, ebben van a mi erőnk. A tapasztalataink szerint a kisebb sportágak nyitottabbak a változásra, valahogy a pénz növekedésével együtt a bevált, sokszor nem is racionális gyakorlatokhoz való ragaszkodás is egyre erősebb. Így általában két véglet alakul ki. Vannak a tehetős résztvevők, például tévék, elit klubok a látványsportágakban, amelyek készen vesznek egy jól-rosszul rájuk szabott rendszert, és vannak a kevésbé tehetős sportágak, amelyeknek olcsó és kreatív megoldás kell a változások eléréséhez. Ennek megfelelően az összes nagy, Európában jelen levő vállalat döntően a látványsportágakra, azon belül is a felnőtt, válogatott közeli szinten a szövetségekre vagy a műsorszolgáltatókra koncentrál. Ilyen a Sony, az SAP, a ProZone, az InStat, a Catapult vagy a SportVu is. A hazai cégek a témával alig foglalkoznak, nem is tudna sokat eltartani a piac, sok esetben sportolókból, vagy sportrajongókból lett informatikusok dominálnak például a kézilabdában, jégkorongban.

DIBIZ: Az imént már beszélt néhány fejlesztésükről utalva rá, hogy az U1 Research a képi adatok feldolgozásán alapuló szolgáltatásokról ismert. Hol lehet hasznosítani a sportban és azon kívül az így előállított és feldolgozott adatokat?

K. Zs.: Az U1 Research elsődlegesen adatbányászattal, adatelemzéssel foglalkozik. A céget magát négy, nemzetközi adatbányászati versenyeken edződött, sok esetben győztes csapat alapította. Hamar rájöttünk, hogy a mi algoritmusaink bár nemzetközi szinten is nagyon-nagyon jók, azonos feltételű piaci versenyben nem fogunk tudni győzni például az IBM Watson Research Centerrel szemben, akikkel pedig egy-egy problémán fej-fej mellett haladva versenyeztünk. A mi algoritmusaink azonban nem csak jók, de végtelenül egyszerűek tudtak maradni, ami legjobban a valósidejű videofeldolgozásban érvényesül.
Csak hogy érzékeltessem a problémát, egy-egy kép 2 millió pontból áll, ezek között tetszőleges kapcsolat hordozhat információt. Azaz rossz esetben 4 terabájtnyi méretű teret kellene bejárni egy feldolgozás során, és jellemzően 50-100 kép keletkezik másodpercenként egy-egy kamerán, valós időben úgy, hogy kamerából lehet akár 30 is, amelyeknek az adatait még külön össze kell vetni. Ezt ma a világon – ismereteink szerint – csak nagyon kevés cég tudja megoldani, és ebből az egyik mi vagyunk. Ráadásul az emberi látás megértésében közben annyit fejlődtünk, hogy például vízilabdában a kamerafelvételeken folyamatosan mozgó és csillogó vizet is le tudjuk választani a játékosokról, amely a piacon jelenleg egyedülálló. A projektjeink döntő többsége éppen ezért video alapú megoldásokból áll, legyen szó autóban használható táblafelismerőről, reklámazonosító rendszerről, vakvezető alkalmazásról, vagy akár sportágak kiszolgálására tervezett mozgáselemzésről, vagy játékoskövetésről.
A sporttal való találkozás nagyon szerencsés volt. A mi megoldásainknak a versenyképesség eléréséhez szükségszerűen kreatívaknak kell lenniük. Híd szerepet játszunk a legtöbb projektben. Az akadémiai szektor eredményeit értjük, és azokat képesek vagyunk piaci értékké konvertálni rövid, üzletszerű határidők mellett és igényességgel. Néha akár az egyetemek szerint lehetetlennek tűnő feladatok esetében is. Azt szoktuk mondani, hogy minket akkor találnak meg az ügyfelek, ha a legtöbben azt mondták, hogy nem lehet megoldani!

DIBIZ: Melyek a legfontosabb, legperspektivikusabb technológiák, s hogyan fog kinézni ez a szakterület tíz, tizenöt vagy húsz év múlva?

K. Zs.: A technológia túl gyors változásokra képes, hogy ezt előre lehessen ma jelezni. Például a bionikai fejlesztésekre mindenképpen oda kell figyelni. A testbe építhető érzékelők alkalmazása rendkívül gyorsan fejlődik, de nem csak a szenzoros mérések pontosságának javulása, hanem a doppingolás elkerülése miatt is. De azt hiszem, hogy a nem invazív, azaz a testtől függetlenül létező megoldások, így különösen az automatikus videotartalom-kivonatolás, -elemzés is egyre inkább előtérbe fog kerülni, mert ezt célszerű alkalmaznunk a gyermekeknél, a vízben, az űrben, a rehabilitációnál, az egészségügyben, a munkahelyen, mert ez az, amit az ember leginkább megért. A szenzorok korlátai ismertek, hiszen kizárólag egy-egy mennyiség mérésére alkalmasak, igaz arra kiválóan. A videó azonban tartalmazza az összes releváns kontextust is, ezért még nagyon hosszú ideig kincsesbányaként fog szolgálni az elemzők számára.

Meixner Zoltán