A történetek önismereti, illetve menedzsment jellegű tudatos feldolgozása modern módszer: ez a story processing. A kötet ezt a fejlesztési módszert mutatja be összesen több mint félszáz sztorin keresztül, három különálló részben.

Az életünk nem más, mint megélt történetek összessége, mélypontok és magasságok, amelyeket túlélünk vagy amelyekben épp szárnyalunk. A szárnyalást szeretjük, de a krízisek és a mélypontok idején már minden segítség jól. Rengeteg konkrét és hasznos impulzust nyerhetünk például önmagunk vagy mások történeteiből, a tanulságok mellett inspirációt és energiát is. A történetmesélés ősidők óta létezik, nemcsak szóban, hanem kőbe vésve, barlangfalakra festve is. A történetek önismereti, illetve menedzsment jellegű feldolgozása viszont modern módszer.

sztoriprofitE kötetben a történetfeldolgozás modern módszerét, a story processinget ismeri meg az olvasó, így például a kérdezéstechnika finomságait, az improvizáció szabályait, az aktív hallgatás hasznát és természetesen azt is, hogy a különböző sztorik (sport-, vállalati vagy iparági történetek) hogyan oldják fel az egyén vagy egy munkahelyi csapat elakadását.

A három különálló részben több mint félszáz történet segít abban, hogy az olvasó megértse és alkalmazni tudja a történetfeldolgozás módszerét. Míg a kötet első részében mintegy harminc elbeszélés, anekdota, tanmese, valós üzleti és szervezeti eset segíti a megismerési folyamatot, a második részben egy tucat híres ember története serkenti és készíti elő az önreflexiót.

A kötet harmadik részében olyan magyar vállalatvezetőkről olvashatnak, akik életük egy vagy több nehézségét osztják meg őszintén, összegezve azt is, ők mit tanultak saját problémáik megoldásából, kudarcaikból, sőt tragédiájukból.

A kötetben szereplők történetei jól bizonyítják, hogy ha problémamegoldó, alkotó- és változáskezelési képességeinket fokozni akarjuk, akkor a megszokotthoz képest más, különleges gondolkodási eljárásokat kell kifejlesztenünk. Ebben pedig a történetek elemzése, feldolgozása, a tanulságok megfogalmazása komoly támogatást jelenthet, és a krízis hozzásegíthet a katarzishoz.

A kötet azoknak kíván útitársa lenni, akik sikeresek akarnak lenni emberként vagy üzletemberként, és erre hajlandók energiát és időt áldozni, képesek tudatos figyelemmel kísérni, elemezni, feldolgozni önmaguk és mások történeteit. A sikeres emberek tanulnak a múltból, és a jelenben dolgoznak a holnapjukon, szenvedélyesen.

A kötetben megjelenik többek között a Goodyear gyárat alapító Frank A. Seiberling, a lóvontatású kapát kifejlesztő angol mezőgazdász, Jethro Tull, a Woodstocki Fesztivált megszervező Joel Rosenman és John P. Roberts, a Virgin cégbirodalmat alapító Richard Branson, illetve a magyarok közül Bojár Gábor Graphisoft-alapító, Lepsényi István IT Services Hungary ügyvezető, Szirmák Botond Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgató, és az Aquincumi Technológiai Intézetet létrehozó Bőthe Csaba.